Nem véletlen, hogy a Real Wing Tsun edzéseimet nem a technikák, hanem a különböző taktikák köré építem fel. Azt akarom, hogy a tanítványaim ne a technikák rabjai, hanem okos „játékosok” legyenek. Miért tanítok először reflexeket, utána a felhasznált eszközöket/technikákat? Itt egy példa.
A fenti videó valóságos kommentáradatot indított el a wing chun fórumokon. Eltekintve attól, hogy kínai TV műsorok alkalmával soha nem tudhatjuk mennyire egy elképzelt forgatókönyv alapján futnak a dolgok, maga a harc érdekes kérdéseket vet fel.
– Az MMA harcos nem megy lábra, pedig a wing chun állás szinte „könyörög” hogy könnyű célpont legyen. A wing chun küzdő teljesítménye alapján pedig nagyon könnyen „megenne” egy felső elterelés – alsó betámadás kombinációt. Valószínűleg a földharc megbeszélés alapján kikerült az opciók közül.
– A wing chun küzdő bátran rohamoz, de eszköztelennek tűnik, amikor az ellenfele elrejti az arcát. Semmit nem tud kezdeni ezzel, és ész nélkül püföli tovább – hatástalanul – a másik karjait és feje tetejét. Láthatóan egy taktikai elképzelése van: menni előre és ütni! Ami nem rossz egyébként, de sport körülmények között nem törvényszerű hogy működik. Egy profit nem könnyű meglepni ezzel, ergo kellene hogy legyen egy B-terv. „Mi van ha lerohantam, bementem, ütöm mint az állat, és nem dől el?”
– Az MMA küzdö fél gőzzel is megoldja. Nem lepődik meg amikor lerohanják, nem okoz gondot neki kihasználni a teret, tudja manipulálni az ellenfelét, és képes játszani a saját játékát – hisz igazából nincs veszélyben. Annyit kell tennie, hogy az arca érzékenyebb részeit fedezi, testen a wing chun ember nem tudja kiütni…
Mindezt láthattuk már, máskor, más harcok alkalmával. A legtöbb próbálkozó, aki el meri hagyni a saját stílusa kényelmes közösségét hogy külsősök ellen kipróbálja magát hasonlóan jár/járt. A wing chun/wing tsun közösség tanulhatna is belőle, de inkább a hite és kifogásai mögé bújik és kifogásokat talál. Pedig a legtöbb hiba amit a wing chun küzdö itt elkövetett, elkerülhető lenne ha végre a wing chun emberek megtanulnák: „hiába pörögsz ezerrel, ezzel csak a kezdőket vakítod el, és eltakarod a saját hibáidat!” Meg kellene tanulni az edzőharcot. Még egyszer, naygbetűvel: az EDZŐHARCOT is fel kell építeni, egy program alapján végig kell menni a főbb pontokon, hogy szabadon lehessen később gyakorolni! Azt kell megtanulni, hogy létezik az edzőharc gyakorlásának egy biztonságos módja, ahol nem ész nélkül vagdalkozó emberek csapkodják vakon egymást…mert egyszerűen félnek. Mert nem tudnak mást. Mert ha a láncütés nem jön be, nagy bajban vannak.
Ez az, amit a legtöbb Sifu nem tanult, és nem is hajlandó változtatni. Ha valaki kérdezni mer, inkább előkapja a szokásos érveket, mint „láncütés, lerohanás, nem hagyunk időt az ellenfélnek, mi nem sportolunk, mi szemre döfünk és torokra ütünk…”
Csak egy kérdés: a videón a wing chun küzdő az ellenfele arcát nem volt képes legtöbbször eltalálni. Hogyan találod el a szemét vagy a torkát annak, aki nem bambul bele?
És most a pozitívumok: a wing chun küzdő ki mert állni. Ez a wing chun/wing tsun közösség 99 százalékára nem igaz. Valószínűleg azóta rájött, hogy elveszíteni egy harcot SOKKAL JOBB, MINT NEM HARCOLNI egyáltalán. A dogmákat bután ismételgetve senki nem válik harcossá. Elhinni hogy veszélyes harcos vagy, és meg sem próbálni a harcot soha – az az igazán önveszélyes ostobaság. Ha ez a wing chun ember ezután már nem fél többet attól hogy veszíteni fog, sokkal többet fog (edző)harcolni. És akkor kinyílik egy kapu, egy lehetőség, hogy fejlődjön tovább, és a jövőben egy hasonló harcban győzni is képes.
A többieknek marad a hit és a kifogások.